Abaligeti praxisközösség

Az egészségügyi alapellátás térségi szintű fejlesztése szükségszerű, mivel szükséglet és igény mutatkozik arra, hogy a lakosság olyan egészségügyi alapszolgáltatáshoz jusson, amely hozzásegítheti általános egészségi állapotának javításához, jobbá tételéhez. Ezen szolgáltatásokhoz történő eljutás sok esetben költség- és időigényes, mivel helyben nem, vagy korlátozott mértékben érhetőek el, valamint a térségünk lakosságának jelentős része hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű. Ahhoz, hogy jelentősen javulhasson a térség lakosságának egészségi állapota, szükségszerű a prevencióhoz kapcsolódó projektelemek megvalósítása, illetve a megfelelő szakemberek bevonása. Sajnálatos módon térségünkre is jellemző, hogy az egészségügyi alap- és szakellátás túlterhelt ebből következően a lakosságnak még kevesebb lehetősége van arra, hogy az egészségi állapotával (középkorú, és idősebb korcsoport), vagy az élethelyzetből következő (terhesség, kisgyermekgondozás) egyénileg differenciált tanácsadásokon vehessen részt. Mindez jelentős mértékben kihat a lakosság életminőségére, amely hatványozottan jelenik meg térségünkben a már említett halmozottan hátrányos helyzet következtében. Felhívással összhangban 5 háziorvosi tevékenység folytatására jogosult orvos együttműködése által kívánjuk a tervezett projektet megvalósítani: dr. Barta Zita – szakmai vezető –, dr. Mánfai Iván, dr. Sándor György, dr. Antal Ildikó, dr. Nagy Levente. Továbbá a megvalósítás során együtt kívánunk működni a Felhívásban meghatározott szakemberekkel. A projekt során megerősödő kapcsolati háló által az alapellátás színterén már rövidtávon is biztosítottá válik annak minőségi működése, így járulva hozzá a lakosság egészségi állapotának és életminőségének jelentős javulásához. A kiépülő praxisközösség, és az egyes szereplők közti hatékony kommunikáció elősegítheti a háziorvos utánpótlásából, és a túlterhelt szakellátásból adódó tünetek enyhítését. Az alapellátás színvonalának emelése nem csak közvetlenül képes javítani a betegellátás minőségét, hanem közvetve is, mivel a projekt során koncentrálttá válik a szakemberek jelenléte, gördülékenyebbé a kommunikáció, így reményeink szerint a fiatalabb orvosok számára alternatívaként szolgálhat az, hogy kisebb településeken vegyék át az idősebb háziorvosoktól a praxist, vagy létesítsenek újakat. Ez hosszútávon közvetve segíti elő a betegellátás színvonalának magasabb minőségű, egyenletes fenntartását.

Jelen projekt célja, hogy javuljon a praxisközösség által lefedett lakosság egészségi állapota, növekedjen a születéskor várható élettartam és az egészségben eltöltött életévek száma, átgondoltabbá és koncentráltabbá váljon a prevenció térségünkben, a magasabb színvonalú ellátás által a magasabb progresszivitási szintű és költségesebb ellátási színterek tehermentesítése, javuljon a betegellátáshoz való hozzáférés és ezáltal csökkenjenek a betöltetlen praxisokból eredő területi egyenlőtlenségek, újabb együttműködések létesüljenek. Mindezek által növekedhet az alapellátás színvonala, a lakosság egészségtudatossága, így csökkennek a területi egyenlőtlenségekből következő negatív szimptómák. A kitűzött cél mindenkit érint, függetlenül korosztálytól, nemtől, egészségi, mentális állapottól, társadalmi, jövedelmi helyzettől, hiszen az egészségmegőrzés nem egy-egy meghatározott, szűk réteg kiváltsága lehet, alacsony költségvetésből is lehet egészségesen élni, figyelni a jelekre, időben tenni a rizikófaktorok kiküszöböléséhez.